HULLÓ-E A GIN CSILLAGA?
2018. július 23. írta: BAP

HULLÓ-E A GIN CSILLAGA?

Ha az ízesített vodkákat nézzük, akkor a hatalmas fellendülés után, mély zuhanás vette kezdetét ebben az italkategóriában. Persze azért a Ciroc és az Abslout még mindig ontja magából a különlegesebbnél is különlegesebb ízeket, kiadásokat, de valójában a piaci kereslet ezekre a termékekre megcsappant. Egy valamire való italkereskedés legalább 3 polcot megtöltő, különböző Absolut of Sweden vodkát tudna felsorakoztatni, vagy a Smirnoff aranyozott, fahéjas és lime-os változatokat is meg tudja mutatni, de sajnos a vásárlók többsége már másik tündöklő csillag felé tekint.
 
 

gin, mint tündöklő csillag, nem is olyan régen kezdett el ragyogni. A gin persze hatalmas múlttal rendelkező italkategória, mi is sokszor írtunk már erről, az eredettörténete is érdekes, meg aztán kapcsolódik hozzá számos mítosz és legenda. De ginek igazi virágkora csak néhány éve köszöntött be.
 
Most nem arról szeretnénk beszélni, hogy mennyire csodaital a gin, és mennyire érdekesek az új italmárkák akik megjelentek a korábban maroknyi ginkészítő mellett a piacon, azért, hogy ők is kiragadjanak egy szeletet a tortából, hanem, hogy meddig lehet felívelő ennek a spiritnek a pályája?
 
Valentine Warner, a Moorland Spirit Company-tól úgy válaszolt erre a kérdésre, hogy: „Az emberek mindig arról beszélnek, hogy a ginnek le fog áldozni egy idő után, de nem hiszem, hogy így lesz. Egy ideig még növekedni is fog a kereslete. Nagyon beágyazta az emberek tudatába magát, és, mint a whisky, maradni is fog sokáig.” Igaz az az állítás, hogy az érlelt párlatok presztízs termékek, és az emberek tudatában mindig is ott lesznek. Nehéz olyan fogyasztót találni, aki nem ismerné a rumokat vagy a whiskyket és a gin esetében is egyre kevesebbszer lehet azt a mondatot hallani, hogy „Nem ittam még jó gin-t!”. Mostanra, nagyjából mindenki megtudja találni a kedvének, hangulatának, ízének megfelelő, érleletlen, vezető boróka ízzel rendelkező fehér szeszt.
 
Tehát megnyugodhatunk, a gin még jó sok ideig velünk lesz, felfelé ívelő pályáján. És talán bízhatunk abban is, hogy nem ismétlődik meg az ami az ízesített vodkák esetében, vagyis hogy a gyártók csak újabb furcsa ízesítésekkel tudták ideig-óráig fenntartani a fogyasztók figyelmét. A gineknél is vannak igen sok fűszert használó fajták, de a minőségi összetevőkön van ezeknél a gyártóknál is a hangsúly, és még mindig jelennek meg a klasszikus, 5-8 összetevőt tartalmazó London Dry Gin-t még jobb, még letisztultabb módon előállító gyártók. Egyszóval a gin velünk marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://aperitif.blog.hu/api/trackback/id/tr1614125279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása