KALUMBA SPICED GIN
2018. július 20. írta: BAP

KALUMBA SPICED GIN

Őszintén megvallva; sokunk számára a Zwack az elmúlt mondjuk 15-20 évben nem úgy mutatkozott be, mintha valami másról is megismerhetnénk, mint a 70-es évekből e korba áthibernálódott „kricsmik”, „krimók” és „korcsmák”, illusztrisnak egyáltalán nem mondható vendégeinek a kevertre való ráunás utáni, kicsit prémiumabb „gyorsacska” elfogyasztására vágyón rendelt italok gyártója. Ezzel egy percig sem akarnám kisebbíteni a hatalmas italgyártó érdemeit, és valójában el is ismerem a céget, mint világhírű, magyar szeszipari cég. De attól félek, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az Zwack bizony nem az innovációról, az új termékekről volt ismert az elmúlt évtizedekben.
 
 

Na, de! Jött 2017, és jött az Unicum Riserva, és pár kollégámmal egy meghívásos kóstolón volt szerencsénk elsőkként megkóstolni a Zwack cég ezen termékét.
 
Ugye az Unicum keserű az egyik legkedveltebb ilyen ital itthon, nem véletlenül. Azonban a Zwack az új keserűjével nem csak egy új italt hozott létre, de egyben feljebb is pozicionálta a jól ismert márkanevet. Az Unicum Riserva különlegessége az egyedülálló gyártási eljárásban, a dupla hordós érlelésben rejlik. A whisky-k és rumok esetében ismert double cask eljárás itt is meghozza a várt eredményt. A termék alapját képező Unicumot a budapesti, Soroksári úti pincerendszer legnagyobb és legidősebb - 80 éves - hordójában érlelik. A hosszú évtizedek során a hordó dongáiban képződött speciális anyag, az úgynevezett „fekete méz” karakteresebbé teszi a benne készült Unicumot. (Miután egy darab ilyen hordót használnak az Unicum Riserva csak korlátozott mennyiségben elérhető.) Ezt követi a második, a tokaji aszús hordós érlelés. Ez az eljárás kerekséget, lágyságot és Tokaj utánozhatatlan karakterét adja hozzá az italhoz. Végül ezen a karakterjegyek kiemelésére, lekerekítésére a Dobogó Pincészet 2007-es évjáratú Tokaji aszúját adják hozzá az italhoz.
 
Ez nekem már nagyjából elég is lenne úgy kb. 10 évre (bár igaz, hogy limitált mennyiségben tudják készíteni ezt a prémium likőrt.), hogy elismerjem azt, hogy az innováció dimbes-dombos mezsgyéjén is elindult a Zwack végre. De ez még tavaly volt. Idén azonban megint történt valami, és bizony már-már úgy érzem, elkényeztetik a hozzám hasonló, öreg és zsémbes, szőrös medvéket, és szinte Elon Musk ars poeticájával és stílusával versenyre kelő újítások jönnek a Soroksári úton lévő gyár és irodakomplexumban, mert megérkezett a Kalumba Spiced Gin!
 
A gyártói oldal leírása a termékről:
 
KALUMBA aszalt fügén érlelt gin, madagaszkári vad fűszerekkel - Nevét a világon elsők között feljegyzett gyógynövényről, a kalumbagyökérről kapta. A Zwack család folyamatos kutatómunkája során fedezte fel Madagaszkár gazdag gyógy- és fűszernövény kultúráját, mely a Kalumba italt ihlette. A borókapárlat a Kecskeméti Zwack Párlatmanufaktúrában készül. Az italt a desztillálást követően tölgyfahordóban, aszalt fügén érleljük. A madagaszkári élővilág 90%a kizárólag a szigeten őshonos. A márka védjegyévé vált gyűrűsfarkú maki a sziget ikonikus állataként ismert.
 
És akkor amit én gondolok a termékről:
 
Az tény és való, hogy a Zwack nyilván könnyedén és a megfelelő csatornákon szerezheti be a magas minőségű és prémium fűszereket, ráadásul a világ legismertebb fűszer termesztő vidékéről tehetik mindezt. De a Kalumba létrehozásához kellett nekik is az a bizonyos, éppen zajló (egyesek szerint már lecsengőben lévő) Gin Boom, vagyis a ginek rendkívüli divattá válása, ami megszámlálhatatlan új gint hívott életre. Zwackék is meglátták a lehetőséget, hogy végre ne csak a Marine Gin-el képviseljék magukat ebben az italkategóriában, hanem végre alkossanak egy igazán élvezhető Sipping Gin-t.
 
Kóstolásakor számunkra kimondottan tetszett az édes jellege, és az alkohol belesimulása az italba. Nem volt semmilyen túlzó, vagy nem odaillő jegy, sem az ízében, se az illatában. Az aszalt fügeágy meg egyenesen kiváló ötlet. Ez a kényelmes, gyümölcsös, pihenő alkalmatosság dobja fel arra a szintre, amelynél már nagyjából tényleg hívhatjuk önmagában (is!!) fogyasztható ginnek, de különlegesebb kevert italok alapanyagaként is kiváló!
 
  • Fogyasztását szobahőmérsékleten vagy enyhén behűtve ajánljuk.
  • Illat: A pohárba illatolva édes füge, boróka, vanília, mandula, kandírozott eper aromáit érezhetjük,mindez finom lágy, kellemes érzeteket keltő módon kényezteti az orrunk.
  • Íz és lecsengés: Édeskés gyümölcsök, megkapó a boróka és füge násza folytán létrejövő aroma, az egész nagyon komplex és magával ragadó.
  • Szín: Szalmasárga és arany keveréke.

A bejegyzés trackback címe:

https://aperitif.blog.hu/api/trackback/id/tr2214125267
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása