Persze az is igaz, hogy nehéz lenne 18. századi legendákat felépíteni a japán whiskymarketingjére, és a prohibíció idejéről sincsenek  gengszterekkel és tűzpárbajokkal tarkított mesék a japán whiskyipar termékeit a combjukra csatoló szoknyás hölgyekről, de ez nem feltételezi azt, hogy ne lehetne prémium termék és nem a gondos odafigyelés és maximalista szakmaiság a háttérben.

Fontos még megjegyezni (csak, hogy még messzebbre tegyük a keletkezést), hogy a 19. második felétől, már érdeklődtek a japán szakemberek az európai whiskyk iránt, de a reprodukció, vagy legalább is az igazán kiemelkedő minőségű párlatok készítése még ekkor váratott magára. 

Történetünk igazán 1918 környékén kezdődik, és Masataka Taketsuru nevével indítjuk. Masataka egy feltörekvő kémikus volt, nagy reményekkel és ambícióval felvértezve. Skóciai gyakorlat lehetőségét elfogadva, rengeteg tudást és tapasztalatot szerzett Skócia legjobb szakembereitől. Az akkor 24 éves fiatalember, egy jómódú, Sake-t gyártó család fiaként lehetőséget látott a Glasgow-i Egyetem Kémia szakában.

Hazatérve összeállt Shinjiro Torii-val, akinek szent küldetése volt, hogy minőségi whiskyt gyártson a felkelő nap országában. Egy ambíciózus befektető, és egy remek szakmai tudású lepárló mester szummája, nagyjából megegyezik a kiváló minőséggel.

Ekkor 1923/1924-et írunk, és megalapul Honshu-n a Yamazaki lepárló (eredetileg Kotobukiya, később Suntory, 2014-től Beam Suntory tulajdonában.). Egyre inkább nyilvánvaló lett, hogy sajnos szakmai ellentétek is körülfonták kettejük üzleti kapcsolatát. Máshogy vélekedtek a prémium whisky készítésről, így Taketsuru 1934-ben különvált és megalapította saját cégét, a Dai Nippon Kaju-t (Később Nikka.) és lepárlóját, a Yoichi-t Hokkaido szigetén.

Rengeteg különbséget tudunk felhozni a skót és japán érlelt párlatok különbségében, de talán az egyik a készítésben rejlik, ugyanis a japánok lassan, és hosszú ideig párolják le a cefrét, nagyon sokféle lepárlási stílust használnak, és nagyjából ötféle tölgyet az érleléshez. A skótokkal ellentétben, cégek nem cserélik az érleletlen párlatokat egymással. Magához a cefrézéshez is különleges módon használnak fa és rozsdamentes cefréző kádakat is, maga a japán tőzeg sem olyan „erős” mint a skót. Például a Yamazaki 7 különböző lepárlási technikát használ, és ebből kifolyólag rengeteg variánst tudnak előállítani.

A single malt fogalom ugyanaz mint a skótoknál, de vigyázzunk, mert a pure malt már a vatted/blended maláta párlatokra vonatkoznak. (Ugye ők nem cserélnek egymás között, de egy cégnek több lepárlója is lehet, amik között szabad a cserélés.) Szeretik használni a quercus mongolica tölgy fajtát, amit a nagyközönség Mizunara tölgynek ismer inkább. Ez a fa fajta, hasonló az európai tölgyhöz, viszont Ázsia keletibb részén honos, és sokkal porózusabb, puhább fafajta, ezért nem szokás hosszú ideig érlelni bennük a párlatokat, megelőzve a kilyukadást és esetleges párlat vesztést. A Shochu egy tradicionális japán párlat, aminek hordóját szintén szeretik használni utóérleléshez, vagy a teljes időtartamra.