Rock me Amadeus! Mozart Gold Likőr
2017. szeptember 12. írta: Jolly rumRoger

Rock me Amadeus! Mozart Gold Likőr

Italtesztjeim alkalmával életérzéseket és sztereotípiákat igyekszem közvetíteni. Vegyes érzelmekkel, ellentmondó történelmi tapasztalatokkal kezdek bele mai alanyunk körbejárásába, hiszen az osztrákokhoz kapcsolódó ismereteink is ambivalensek. A Habsburgok alatt komolyan veendő nagyhatalom voltak, velünk is keménykedtek eleget. De aztán jött a Tenkes kapitánya, majd a II. Ukrán front és azóta joviális, békeszerető, szinte unalmas jelzőkkel ruházzuk fel őket. Italjaik, mint a Stroh rum (a 40 százalékos), a likőrök, gyógynövényes alkoholok is egyfajta geil, ártalmatlan kategóriába tartoznak, legalábbis a gyilkos mexikói és orosz szélsőségekhez képest.

italok08_6.jpg

Baj ez? Dehogy! Élvezzük a békét, bécsi szeletjüket, munkabéreiket, valamint (többek között) két meghatározó zenei tehetségük, Mozart és Falco műveit. Sőt, élvezzük a közismerten boldogságenzimeket tartalmazó csokoládé és az édesített alkohol Mozart Gold Likőr-ben testet öltött nászát. 

Kezdjük ott, hogy a bürokratáknak nincs lelkük, sem szépérzékük. Megjelenésében egy hatalmas bon-bonra emlékeztető, fél literes palackja már-már beindítja csokimániás nyálelválasztásunkat, mikor tekintetünk a palack nyakát átfogó zárjegyre téved. Mennyire kiábrándító és ünneprontó minden egyes elcsúfított ital látványa, melynek harmonizáló színeit és formatervét művészek álmodták tervezőasztalra, vagy évszázados hagyományok nyomán nyerték el végleges külcsínüket. 

italok08_3.jpg

Stílusos és egyedi csomagolással rendelkezik tehát, bevonzza a csoportkép többi elemét, a csokit és habos kávét (sőt, a mellékelt fotó szerint még a bécsi szeletet is). Zongorabillentyűzet sem maradhat le a fotóról, hiszen a méltán híres, virtuóz Wolfgang Amadeus Mozart adta nevét (vagy nem adta, mert már meghalt akkorra, lényeg, hogy róla nevezték el). Autodidakta zongoratanulóként elárulom, zongorázni nem könnyű, hát még virtuózkodni, tehát teljesen megérdemelt a 240 éves hype, mely különféle osztrákiumok Mozart-elnevezésében is teret kap.

image3.jpg

A ronda zárjegy (melytől még Gombóc Artúr csokiéhsége is csillapodna) eltávolítása után csavarjuk le vastag kupakot. Alatta három részre tagolt műanyag kiöntő rejtezik, talán az ital mederbe terelésére. Megdöntve az üveget, minőségi gépolajokkal vetekedő sűrűségű barna folyadék kúszik ki szájából és megérezzük a csokoládé illatát. Krémlikőr, s mint ilyen. a neve nem alapanyára, hanem sűrűségére utal. A „crème de” előtaggal (és az alapanyag nevével) is árusított likőrök legalább 250 gramm cukrot (de időnként ennél is többet) tartalmaznak, nem meglepő a nagy viszkozitás.

Megízlelve inkább a csokoládét érezzük és gyors gyomormelegedést, szemben a tömény alkoholok kísérőjelenségeivel. 17 százalékos alkoholtartalmánál fogva ez nem csoda. Kímélő jellegzetességei kiválóan alkalmassá teszik kávé vagy desszertek ízesítésére, azaz élelmiszeripari felhasználásra.   

italok08_5.jpg

Egyetlen mondatban összesítve értékelését és néhány kortynyi ízlelését, a "Nahát, ez mennyire finom!" kiáltás bukik ki belőlem. Valódi partiital társasági megközelítésből szemlélve, ha szeretnénk megőrizni józanságunkat, mert hölgyek vagy államtitkárok vagyunk, de mégis valami italt szeretnénk kezünkben tartani az este folyamán.

italok08_3.jpg

Gyári ajánlója szerint igazán testes, fantasztikusan krémes jellegű likőr, melyben a belga csokoládék tökéletes zamata a vanília és a kakaó hibátlan jegyzeteivel társul. Lecsengése közepesen hosszú, édeskés jellegű. Ezt a leírást minden tekintetben teljesíti, jó szívvel ajánlom megkóstolását.

A bejegyzés trackback címe:

https://aperitif.blog.hu/api/trackback/id/tr8112801536

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ha szüret van, a bál is dukál 2017.09.19. 13:29:55

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Beköszönt a szeptember hava, itt vannak a szüretek, adjon Isten bort bőséggel, kísérőként sört, pálinkát és szép jó napot emberek. Azt Heti sajtót olvasgatni fogtok-e? Hétszentség'17/37 2017....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása