Kotorjunk le spagetti westernfilmek zsákjának mélyére a Mexikóra legjobban jellemző sztereotípiáért. Megvan. Danny Trejo Tequilát iszik. De mi nem akarunk olyan sablonok szorításában vergődni, midőn a poros vályogfal aljában heverő, sombrero és poncsó árnyékába temetkezett Diego José Rodriguez népzenész terhes kecskebékára emlékeztető hangszeréből fájdalmasan elcsukló hangokat csikar elő a tortillát és tacót ropogtató gringók pesetáira sóvárogva, miközben kishúga a takaró mögött megbúvó házi csapszékbe invitálja a szomjas americano-kat. Nem.

Ezt a blogot finomabb és tájékozottabb népek olvassák, akiket nem lehet megvezetni mindenféle kalandregényből kihalászott életképekkel. Fogadják hát csiszoltabb gondolattársításunkat a forró és szenvedélyes országról: Danny Trejo rumot iszik!

A rumbolt (de árulnak mást is) virtuális polcain tallózgatva a "Habanero" szó ragadta meg tekintetem. Híres chili paprika fajta, nem ismeretlen nálunk, én is termesztek ilyet. Lehet, hogy valami nagyon erős, esetleg paprikával dúsított rumfajta? - méláztam a Prohibido Habanero Rum nevet olvasva és rendeltem.  

Először a külcsínről, mint üveg és címke. Ahány díszítőelem, mind növeli az ital reputációját a sörösüveg-dízájnon alig túllépő palackokkal szemben. Itt bőven és ízléses arányban kapjuk a történelmi hagyományokra utaló jellegzetességeket. Maga az üveg alján "dombornyomott" mintázatú, a nyaknál kis fület visel, hogy véletlenül se veszítsük el, mikor belekapaszkodunk a karibi orkánok tetőtépő szelében.

Viaszpecsétet és dugót találunk rajta. Dugót! Egy üdítő színfolt a csavaros kupakok dömpingjében. Címkéje pergament, évszázados könyveket imitáló sárga, piros háttérszínnel. Csinos és harmonizáló elegyet képez. Az összképhez igyekeztem hozzájárulni egy saját készítésű faládával, valamint Mexikót idéző jelképekkel az illusztrációkat fotózva. Többi fotó a már említett Danny Trejo a klasszikus Alkonyattól pirkadatig vámpírcsaposának szerepében.

Hátsó címkéje az italfajta feltalálásának történetét meséli el: "1700-ban spanyol hajók érkeztek az Újvilág kolóniáihoz, amelyek spanyol termékekkel voltak feltöltve. Egy népszerű termék hordóban tárolt édesbor volt, amelyet később kiürítettek a használat után. Ezeket az üres hordókat Chinguirito töltötte meg, ami Mexikóban készült és Spanyolországba szállított rum volt, amely az édes borhordókból származó faaromákat és aromákat szívta fel, ami nagyon különleges tulajdonságokat adott. Az így létrejött termék Spanyolországban igen népszerűvé vált, és a helyi termelők termékeik értékesítése miatt fenyegetést jelentettek. Következésképpen a spanyol király megtiltotta ennek a rumnak a gyártását az Újvilágban. A Chinguiritót Habanero néven ismerte, mert az utolsó megálló az Újvilágba való visszatéréshez. Habana, Kuba" 

Vagyunk néhány milliárdnyian a bolygón, kik laikusként nehezen fogalmazzák meg az ízek jellegzetességeit és nem mernek kamuzni a kiérzett összetevőket találgatva (bár ők nem írnak italkritikát). Magam is így vagyok ezzel, ezért a hivatalos recept és ajánló sorait hívom segítségül a korrekt megfogalmazáshoz:
"A Ron Prohibido Habanero egy különleges, kézműves rum, melyet 12 évnyi érleléssel állítottak elő Solera-eljárással. Erőteljesen édes és ezt ellensúlyozó markáns, fanyar aromáit a különböző korú rumok kombinációjának és mazsolabor hordókban történő vegyítésének köszönheti. Édes, gyümölcsös és intenzív. Illatát egy csipetnyi vanília és kávé bolondítja. Dió és fás jelleg aromái színesítik. Kávé és csokoládé zamata határozza meg lecsengését."

Saját, szubjektív tapasztalatom már nem ennyire szakmai. Mikor belekortyoltam, teljességgel hiányzott a 40% alkohol durván beköszönő "Hun az a medve!?" hatása. Helyette rumos, de emellett mindenféle édes finomság halvány sejtéseit felidéző íz érezhető. Buli van a számban! Gyomor-összerántó hatás nélkül csekkolt be szervezetembe, olyan finomkodó hízelgéssel, mint Sárkányfűárus a Süsü-ből.
- Szervusz, kedves gyomor, El Ron (Prohibido) vagyok.
- Nahát, észre sem vettelek!

Tikkasztó kánikulában, a sokadik melegrekord napján (Gondoskodjunk a fokozott folyadékbevitelről!) került sor megkóstolására. A helyszínre utazva feltűnt, milyen rokon népek vagyok a derék mexikóiakkal. Nemzeti zászlónk színei, a sok lebarnult ember, paprikakultuszunk, a csapvíz fogyasztásának mellékhatásai, mind közös nevezőre hozhatnának bennünket.

A CIA legkeményebb arcainak kitaláltak egy terápiát, mielőtt szétfeszíti őket a magukban hordozott, szigorúan titkos emlékeik nyomása. Hangszigetelt fülkébe ültették őket egy kutyával, kinek elmesélhették az összes kormánybuktatós, háttérhatalmas akciójukat, mely lelküket nyomta. Sikeres módszer lehet elméletben. Kivéve, ha a kutyát korábban Szásának hívták és jó a memóriája. Ezen életkép a kóstolás (illetve visszapergetve az eseményeket, annak emléke) nyomán villant fel.

Az italbontást követően, néhány pohárka múlva meglepő hirtelenséggel felvonyít az emberből egy "Mondjátok meg Máriának, szeretem!" és "Milyen terjedelmes hátsója van a szomszédasszonynak, haha!" érzelgős, de őszinte vallomás-egyveleg. Humánus kihallgatások és magányos önszórakoztatás (nehéz titkok tudóinak) kiváló eszköze. Ne igyunk belőle egyszerre sokat, csak szólok. Különben sem arra találták ki, hogy deciszámra vedeljük sörrel. Ez az ital tiszteletet és lassú kortyolgatást érdemel.

Pénztárnál fizetve kicsit többet kíván, mint a mezei, sima palackos átlagrum, de nyomában sincs a prémium kategória árának. Azonban sokat nyom latban az üveg művészien historizáló kivitele, mely dísze lehet italgyűjteményünknek. Még fontosabb értékmérő kis tesztcsoportunk szinte egyszerre kimondott ítélete: Ha már ittál ilyet, nem vágysz másra. Persze, ez csak időleges, mert még nem kóstoltunk sokkal drágább, sokkal tovább érlelt rumokat. De ami késik, nem múlik.