A felkúszó félelem
2017. november 02. írta: BAP

A felkúszó félelem

A jó dolgokat sajna sokszor követi a rossz. Itt van például ez a szerelem is. Tudod, amikor megismerkedsz valakivel és elsőre érzed, hogy ő az igazi, és mindenképp találkozni akarsz vele újra. Van ilyen, azt mondják, bár jómagam nem hiszek a „szerelem első látásra” szindrómában, szerintem ez csak egy idő által megváltoztatott emlék, vagy a vágy túltöltődése. De azért azt adom, hogy az első impulzus sokszor tényleg lehet meghatározó…

whgirl.jpg

Van aztán olyan eset is - nálam ez a gyakoribb - amikor ez lassabban alakul ki, már régóta együtt vagytok, nem villámcsapásként hasít beléd az érzés, csak valahogy összesodródtatok, de az idő teltével, ahogy jobban megismered, egyre jobban szereted. Tudod, mire hogyan fog reagálni, és tudod hogy számíthatsz rá.

A két esetben egy közös pont van, mégpedig a kapcsolat vége. Mert az rendszerint eljön. És a szakítás, az elmúlt, már soha vissza nem térő közös napok emlékei bizony sokáig fájdíthatják a szívünk.

Ez történik most épp velem. Majd elmondom, de előbb elmesélem hogyan is kezdődött:

Egy bárban találkoztunk. Én leültem a pulthoz, és felmértem a terepet. Körbenéztem, és ott állt. Egy nagyobb társasággal volt, és sokukat ismertem is, de nem mindenkit kedveltem abból a csoportból. De ő külsejében, és kisugárzásában is kitűnt a tömegből. Valahogy meg kellett ismerkedjünk, hát segítséget kértem.
A bártender barátom mutatott be neki. Mint kiderült, akkor már kettő hete, minden este ott volt ő is a bárban. Egyből megkedveltük egymást. Azért írom többesszámban, mert úgy éreztem, hogy akkoriban ő is vágyott egy hozzám hasonlóra.

Éreztem, hogy kellünk egymásnak.

Miután azon az estén alaposan megismerkedtünk, annyiban maradtak a dolgok… Egy időre. Mert, habár csak egy este volt, maradtak bennem emlékszilánkok vele kapcsolatban. 3 nappal később ismét betértem ugyanabba a bárba, az újbóli találkozás reményében, és kegyes volt a sors. Most már nem kellett a bártender segítsége… Bizony! Tetszünk egymásnak, ez egyből lejött. Most lassabban estünk neki a megismerkedésnek, de ugyanaz lett az este vége... Nem is haboztam tovább. Másnap hazavittem, és beköltöztünk a lakásomba. Nem akarta egyikünk se tovább húzni. Nem éreztük elkapkodottnak a dolgokat, az együttéléssel, mert tudtuk, hogy heves és biztos a mi kapcsolatunk. Ha feldúlt voltam, akkor megnyugtatott. Ha szomorú voltam, felvidított. Ha ihlet kellet, akkor múzsámmá vált. Ilyen egy tökéletes kapcsolat.

Hosszú időre tette jobbá az életem és ezáltal engem is...

Nem is lenne érdekes ez az eszmefuttatás, ha boldogan éltünk volna amíg meg nem halunk… Ugye?! De gondolom kitalálható a dolog, hogy nem így történt.

Aznap valahogy éreztem, hogy baj van. Nehezen indult, és szörnyen végződött. Sok munka után, még több gond szakadt a nyakamba, és éreztem, hogy a felhők kezdik elborítani az égboltomat. Nem vágytam sokra, csak hazaérni és vele lenni… Tudtam, vár is otthon, de azt is, hogy már messze nincs a legjobb formájában, ideje lenne egy kis frissítésnek, de semmi baj, volt már ilyen, hazaérve felhívtam közös ismerősünk, aki segíteni szokott ilyenkor. Letaglózott, amit hallottam tőle. Még ma is beleborzongok, ahogy visszaidézem. Egyszerűen felfoghatatlan volt a ráeszmélés.

Akkor, azon az estén találkozunk utoljára! Akkor tartom a kezemben utoljára, aznap este, és soha többé.

Nincs több! Kifogyott. És már nem is gyártják Őt. Nem lesz nekem már ilyen italom. Kitöltöttem, és lassan végigforgattam a poharamban, közben egy olyan képet vizionálva, mintha táncolnánk a képernyő fényénél… És lassan elmúltak a gondok belőlem. Csendben. Édesen. Ahogy az eddigi nehéz időkben. De most ez lesz a legnehezebb idő! Ostoba voltam, és pusztán csak kihasználva azt a csodát amit Ő adott nekem többször, nem törődve a következményekkel, kiszipolyoztam az üvegének tartalmát. „Majd veszek még! Majd szerzek valahonnan!” gondoltam. De nem lehet. Nem gyártják többé, és nincs is már belőle.

Persze, gondolhatnánk, hogy ha jobban odafigyelek, nem használom ki ennyire, több üveggel vásárolok belőle akkor megelőzhető lett volna. Utólag okosabb az ember, de ha nem hajszolom ilyen gyakran, akkor vagy tönkre megy az üvegben, vagy nem teljesíti be azt amit tett.

Tanulság: Élvezzük azt amit szeretünk, és addig amíg tudjuk!

Van egy okos skót mondás:

„Azért kell egy jó whisky-t sötét üvegbe zárni, hogy megóvjuk az erős fénytől, és leküzdjük magunkban a mély depressziót, amit az ital elfogyása okoz.”

 

*A kép illusztráció, már egy új korszakom, egy új szerelmem ábrázolja.

A bejegyzés trackback címe:

https://aperitif.blog.hu/api/trackback/id/tr3513146738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.