Van egy régi történetem, már a fél országnak elmeséltem, hallják Önök is. Arról szól, miért iszom rumot és hogy nemrég megtaláltam a kategóriájában tökéletes példányt. Mission completed. E folyamat végére utal a címkép és majd az írás végén felbukkanó tanulság. A Kapitány köszöni, él és különben mindenki jól van.
A kétezres években meghívtak egy kétnapos laza ejtőzésre a tatai Öreg-tó partjára. Voltunk vagy kétszázan és rövid időre a külügyminiszter is megjelent (ezt menőzésként említem, de igaz). Ahogy véget ért a hivatalos napirend, koncert kezdődött és a kitelepült italmérőknél nagyon olcsó röviditalt árultak. Minden adott volt a szabadidő kulturált eltöltésére. Töltekeztünk. Találomra választva az italok közül, rumot kóstoltam és nagyon finomnak találtam. Édes volt, csokis ízű, telt. Becsaptam pár műanyag pohárral és a szalonspicctől - delirium tremensig terjedő tízes skálán... mondjuk hatos állapotban nyugovóra tértem.
Reggel kötelességemnek éreztem, hogy utánanézzek az italnak, mert következetes antialkoholistaként is nehéz volt azt az ízt feledni. Látomás volt talán? Mint az angyalszerű csehszlovák lány megjelenése a hajnali Liptovský Mikuláš vasútállomásán, ki a következő pillantásra elenyészett a ködben?
Nem, nem lehetett álom, hiszen még érzem számban az ízét (előző este elmaradt a fogmosás). A buli színhelye emlékeztethetett volna Waterloo másnapjára, amikor már majdnem minden halottat összeszedtek. Envérükben (talán nem is vér volt az) fetrengő, a legfantáziadúsabb vízszintes felületeken fennakadt, félájultan hortyogó emberi testek, zombik lassúságával ténfergő, időnként spontán felnevető alakok és megmagyarázhatatlanul olyan helyekre tett tárgyak, melyeknek nem kellett volna odatevődniük Kihalt, pusztulásra ítéltetett sivár táj, hol égnek tárt karokkal Zacher Gábor zokogja fel próféciáit és a hullaképű hajnal gennysárga fénye sakálmarta tetem felett veszekedő keselyűkre vetül. Körben lehúzott redőnyű, kihalt kocsmabódék. Személyzetük ’tán megtébolyodva futott a pusztába, míg izmuk bírta vagy csak hazamentek zárórakor. Voltak már konyaktól másnaposak? Pontosan ilyen hangulatú.
Indulnunk kellett, így nem tudtam megérdeklődni a rum márkáját. A következő pár évben ahányszor csak vacsorázni mentünk barátaimmal, mindig rendeltem egy pohárka rumot a hely kínálatából. Mindig mást - mondanám, de szinte mindenhol csak Morgant és Portorico-t árulnak. Aztán rákaptunk hogy közösen fogyasszunk el egy üveggel, akkor már tényleg változatosabb volt a rumfajták palettája. Azonban soha, semelyik nem tudta interpretálni azt az érzést, amit anno Tatán éreztem. Na jó, szóval mielőtt elmegyünk csöpögős romantikába, ahol Richard Gere feláll szerelme sírja mellől és belovagol a naplementébe, következzen mai főszereplőnk, Jamaica édes csókja: Old Pascas Jamaica Rum 40%
A fotón egy másik üveg rum is látható, de erről nem akarok beszélni...
Ittam már Old Pascast, a 73% alkoholtartalmú dark fajtát. Ilyen erősségnél nincs helye az ízvilág komponensek finomkodó keresésének, miközben bomlik a máj, és felolvadt fogainkat nyeldesve fuldoklunk. Mi tagadás, rum íze volt és (élelmiszer-biztonsági) tisztaságába vetett hitünk sem szenvedett csorbát, szemben mondjuk egy kiskőrösi kannás bor élesztőtartalmának hosszú regenerációt igényló károkozásával. Tudnak ezek a jamaicai lepárlók. Enyhébb, 40%-os ütőerejű kiszerelésben az italkereskedő katalógusaiból ismert "intenzív" és "telt" kifejezéseknek ad értelmet. Semmi tartósító mellékíz, az üveg száján a karibi napfény csorran ki, s már értjük a reggae életérzést is. Laza ital. Azt mondják (mások), hogy egy nagyobb tétel, akár fél liter lenyomása sem okoz másnaposságot. Nem másnapos vagyok, hanem még mindig részeg!
Egy alapvetően normális értékrendet és italfogyasztási szokásokat követő vásárló szemével nézve ezt a rumot, árkategóriájában verhetetlen az eddig megismert márkák közül. Meredek ez a kijelentés, mert mindegyiket másért (vagy másért nem) szeretjük. Soha nem lesz olyan finom, mint az El Ron Prohibido, olyan hűvösen csokoládés, mint a Lamb's Navy vagy olyan nagyvilági hírnévnek örvendő, mint a Morgan. De kellemesen kalandos íze miatt dupla árat is megérne.
Innen származtatva magyarázom az illusztrációk sugalmazását: Ha mexikói mintára összegyűlik a család Halottak napján, hogy sírban fekvő porhüvelyemmel együtt mulassanak, Old Pascast hozzanak. Sőt, akár el is temethetnek velem egy kartonnal. Ki tudja, lehet, hogy az ó-egyiptomiaknak volt igazuk és érdemes bespájzolni a túlvilágra. Összességében pozitív és ajánlott. Ez a zöld címkés kiszerelés ritkább elérhetőségű a fizikai boltokban, mint a Ron Negro, de itt mindig kapható mindenféle Pascas.
