Még soha sem voltam Törökországban, így aztán hatalmas várakozással álltam a várhatóan elém táruló különleges, autentikus és valóban török élmények elé. Ezek a várakozások, mint kiderült, kissé túlzóak voltak. Egy kicsit bizony csalódnom kellett. Nem gondolnám azt, hogy rossz területre mentem nyaralni, nem ez volt az ok. A baj inkább az autentikus török konyha - nyilván épp a turisták miatt való - eltűnése, az autentikus (ezt a szót sokat fogom használni, mert a nyaralás alatt nagyon hiányoltam...) receptek és gasztro élmények átlagos látogatók számára való igen nehéz elérése volt. Nagyon kevésszer találkoztam azzal, amire igazán vágytam. Lehetséges persze, hogy az én előzetes elképzeléseim voltak eleve elhibázottak, hiszen mégiscsak az itthon, a Király utcában megszokott ízek voltak a fundamentumaim, és mint a kínai éttermek európai ízléshez alakított ételeinél már megszokhattuk, talán a török konyha sem az ott, mint itt... 

Mindenesetre pár találkozást és tapasztalatot néhány jellemző étel- és italfélével leírok:

• Döner, ami véletlenül sem gyros! Az görög. Hasonló, de nem az! Itthon rosszul használjuk a kifejezést is, ez eredetileg 'forgót' jelent, és szinte bármi lehet az, amit forgatnak a tűzön. Hivatalosan bárányhúsból készül, de a fűszerezés csirkénél sem változik. Arányait nézve: 1 e szárított oregánó, 1/3 e kakukkfű, 1/3 e bazsalikom, 1 e liszt (majdnem mindenbe kell!! :D ), ½ e fokhagymasó, ½ e feketebors (őrölt), ¼ e cayenne bors (őrölt)... Egy török szakács ajánlatára kipróbáltam, hogy egy kevés mentát is tegyek hozzá, és kiváló lett az eredmény. Egyszerűbb és gyorsabb kiszolgálást biztosít a gázlángos döner kebab sütő, de alkalmam volt side-ben kipróbálnom egy fatüzeléses sütödét ahol rettentően kijött a különbség. Sokkal autentikusabb úgy.

• Tea: Wow!! Le vagyok nyűgözve. Szeretem az indiai, Japán, Dél-Amerikai tea kultúrákat, de ez a török bizony egész más. Nagyon erős fekete (erősen fermentált) tea, Ibrikből kiöntve, kicsit felhígítva forró vízzel. Érdekes élmény. Az arány: 1/3 teához, 2/3 (forró!!) víz. A tulipán formájú pohár segít kiemelni az aromákat és segíti az egészet sokkal törökösebbé, hmm, mi is az a szó, igen, autentikussá tenni. A törökök azt tartják, hogy az alátét az após, aki megtartja a dolgokat és ha kilöttyen valami azt felfogja. A csésze és a tea a férj. A cukor a feleség, ami megédesíti a teát. És a kanál pedig az anyós, aki mindig bekavar... 
  Érdemes kipróbálni a tömjén, az alma, a „szúltán“ és a gránátalma teájukat. Utóbbiból hoztam haza 1.5 kilót. Ezek általában szálas teák, de hatalmas divatja van a különböző ízesítésű instant porokból készült italoknak is.

• Kávé: Baristaként ez az én világom, gondoltam még itthon. Fogyasztottam is többször és több helyen dzsezvában készült kávékat és én szeretem is a „zaccos“-nak gyúnyolt italt. De a tapasztalatok nagyon lehangolóak voltak. Alig lehetett találni olyan helyet, ahol a hagyományos módon készítették a kávét. Lehet, hogy a turisták ízlése miatt álltak át az itthon megszokott stílusra, a tapasztalataik alapján nem helybelieknek nem is próbálnak ilyet készíteni. De kitartó voltam, és végül megtaláltam. Hát... egy instant kávéiról ismert cég tejkiöntőjében (ezt gyakorta szerették használni) elkészített, egyből kiöntött, papírpoharas dolgot kaptam ami ízében hasonlított arra, mintha megenném a portafilterből kiszedett kávépogácsát és cukrot nyalogatnék hozzá... elkeseredtem! Míg nem egy nap, bevetve minden kapcsolatépítési képességemet, összebarátkoztam pár helyi vállalkozóval és a társaságukban végül sikerült megkóstolnom amire annyira vágytam. Az igazi török kávét. Recept: 8 gramm nagyon finomra, szinte már kakaópor finomságúra őrölt kávé (nekem mozsárban törték össze), cukor, csipet fűszer (itt akár lehet bors, narancshéj, fahéj, kakaó), 8-10 cl víz. Hogy igazán autentikussá tegyük az elkészítést, először csak az ¼ kávét rakjuk bele a dzsezvába és utána a cukrot, fűszereket, (forró) vizet, majd felkavarás után tegyük hozzá a maradék őrölt kávét és még egy kavarás után helyezzük fel a hőforrásra. És az első felpezsgés után elvéve a hőforrástól, 3 perc várakozási idő után szépen leülepszik a zacc... Iható!

• Török fagylalt: Csak mosolygok ha eszembe jut. Az interneten korábban sokáig terjedt pár vírusvideó, azzal kapcsolatban, hogy milyen nehéz elvenni a török árusoktól a fagylaltot. Mint kiderült, azóta ez általános lett, az összes török fagylaltárus így dolgozik már. Lehetetlen! Én kínomban már a barátnőmet küldtem oda, hogy vegye el, mert nekem nem volt hajlandó odaadni, csak játszott! Pörgette, forgatta, kolompolt, dobálta, hol tölcsér nélkül adta oda, hol csak a tölcsért... Élménydús! De az íze!! Remek! Nem a megszokott olasz állagot, hanem inkább egy nyúlós, sűrü dolgot képzeljen el az ember. Kecsketejből készül és valódi mangó vagy eper darabkákat raknak bele, és rettentően laktató! Mindenképpen ajánlott kipróbálni. 

Természetesen azt tudjuk, hogy vallásukból adódóan nem esznek disznóból készült ételeket (gondolok itt a különleges tejtermékekre is, pl.: disznósajt), és alkoholt sem isznak, ugyanezen okból. De a (nem hivatalos) nemzeti italuk mégis a raki, amely egy szőlőből készült ánizsos égetett szesz. Érdekes élmény. Mint általában a hasonló italok, a raki is, ha jeget, vagy vizet teszünk hozzá, kifehéredik, és így Allah azt látja, hogy ők csak tejet isznak. Legalább is ezt mondják... A számtalan raki márka közül a legismertebb a Yeni Raki, de én a kóstolások alapján egy állami cég által készített márkát, az Efe Raki-t külön kiemelném. A kedvenc receptem a következő volt: 8 cl Efe Rakiba teszünk egy filteres tömjén teát, 3 percig hagyjuk állni, majd kiemelés után, 4 szem jég hozzátételével egy igazán valódi, eredeti, hamisítatlan, tényleges és valóságos, hiteles, magyarán autentikus ízvilágot tükröző italt kapunk. És Allah sem fog haragudni ránk.

Összességében:

Remek adottságok, és ha szerencsénk van, plusz hajlandóak vagyunk barátkozni, remek gasztronómiai élményekkel is találkozhatunk. De ehhez tényleg el kell felejteni a szállodák csillogó éttermeit, és a turisták által látogatott városrészek kifőzdéit. Ha megtaláljuk és meggyőzzük a megfelelő helyi embereket, hogy igen is, mi megérdemeljük a turistáktól elzárt élményeket is, nos, akkor részünk lehet az autentikus konyha élményeiben.

U.i.: Egy bazárban találkoztam össze egy emberrel, aki nem nagyon látszott töröknek, de mint kiderült, száz százalékig az volt. Remek szöveggel állt elém, és nagyon jó eladó volt. Árult backgammon táblákat is, amit ők tavla-nak hívnak. Az ott töltött idő alatt sokszor eszembe jutott a 'Brian élete' című film egy jelenete, mert rengeteget kellett mindenhol alkudozni. Itt is így alakult. Miután jó játékosnak gondolom magam, így fogadtam az öreggel, hogy az általa kért 50 eurós ár helyett 5 euróért megkapom, ha nyerek ellene… Kicsit meglepődött és színleg bosszankodott is egy sort, de végül belement az üzletbe, elmondta, hogy másnap menjek oda délután háromra, és elvisz egy helyre ahol sokan játszanak. El is mentem, és fel is kísért az üzlete felett lévő kis teraszra, ahol volt vagy 12 kis asztalka és mindegyiknél egy-egy tavla és az elkerülhetetlen vízipipa. Nem is kell mondjam, hogy az asztaloknál ülő helybéliek eleinte gyanakvó tekintetekkel fogadtak, nem is igen értették a helyzetet, hiszen ez a turistáktól szigorúan elzárt terület, de miután a vendéglátóm mondott nekik valamit törökül, és benne volt, hogy 'Arkadasim' (ami a 'barátom' török megfelelője), egyből mosolyogtak és játszottak velem párat… Folyamatos vízipipázások közepette hozták a teákat, és nekiláttunk a játéknak. Kemény menetek voltak. 3 meccset játszottunk és abból aki a több pontot éri el az nyer. Nem is kell hogy mondjam, most van egy 5 eurós backgammon táblám, ami gyönyörű. Ja, bocsánat! Most nézem, hogy az előző mondatból lemaradt egy nulla.

Hiába, ezek az autentikus törökök átkozott jó játékosok...